Interjú Oszvaldné Kiss Judith-tal, egy újrakezdő anyukával
- Egyéb
Oszvaldné Kis Judith Nógrád megyében élő anyuka, aki sok megpróbáltatáson esett át, mire kezében tarthatta újszülött kislányát. Most épp a munkaerőpiacra való visszatérésen dolgozik, ám ezúttal is számos akadály gördült elé, melyek ugyanakkor nem tántorítják el, és amelyekről az interjú keretében mesélt nekünk.
Arra szeretnélek kérni, hogy egy kicsit mutasd be magad, a saját karrierutad, valamint annak alakulását a kislányod érkezését követően!
Oszvaldné Kis Judith vagyok, a 45. életévemet töltöm be idén és nem itt születtem Magyarországon, hanem Erdélyből származom. Talán ez az oka, hogy a mentalitásom teljesen más, mint általában az itteni anyukáknak. Úgy veszem észre, hogy egy kicsit másképpen gondolkodom. A terhességemmel kapcsolatban annyit szeretnék elmondani, hogy 21 évig voltam házas egy másik kapcsolatban, ahol nem volt sem terhesség, sem gyermek. Nem vizsgáltattuk ki magunkat, nem kerestük az okát. Sajnos a férjem elhunyt időközben, de megismertem később a második férjemet. Azért mentem ennyire vissza az időben, hogy látszódjon, mennyire vártam a gyermeket. Ez mindenképpen meghatározta azt, hogy hogyan éltem meg a terhességet. 3 évig próbálkoztunk a jelenlegi férjemmel, míg végül megfogant Kiara. Én attól a pillanattól kezdve egy csodálatos úton kezdtem el járni, ami azóta is tart. A születésével kapcsolatban is tudnék mesélni, császároztak és a férjem is mellettem volt. Csak a csillogó szempárt néztem, miközben közvetített, hogy éppen mi történik. Ezen a csodálatos úton ott tartunk, hogy jelenleg 18 hónapos a kislányunk. Eleinte attól tartottam, hogy nagy gondokkal fogok szembe kerülni, mivel nincsen segítségünk a családban. A nagymama sajnos egy hónappal Kiara megszületése előtt elhunyt, az én anyukám pedig külföldön lakik. Abszolút segítségmentesen, csak a férjemmel együtt neveljük a gyermekünket. Próbálunk előre tekinteni, hogy mit és hogy fogunk megvalósítani, ha bölcsődébe kerül, oviba majd iskolába megy. Egy biztos, lesznek nehézségek, ezért is próbálunk minél inkább előre tervezni.
Abban még nincs tapasztalatod, hogy visszamentél volna dolgozni, de tervezed, hogy visszamész?
Igen, mindenképpen. Én az Elektromos Műveknél dolgoztam itt Salgótarjában, front office munkatársként, irodában. Viszont a kereskedő vállalkozói engedélyem és a vendéglátós végzettségem is megvan, több lábon tudok állni, amit fontosnak tartok. Mikor az irodában kitudódott, hogy terhes vagyok, akkor nem jött ki szerencsésen a lépés. Addig külsős cég foglalkoztatott mindenkit, ám épp egy olyan folyamat zajlott, aminek a keretében mindenkit átvett az anyacég. Pont akkor lettem terhes, így engem már nem vettek át. Ha egy hónappal korábban hozták volna ezt a döntést, akkor még épp átvett volna az anyacég, az Észak-magyarországi Áramszolgáltató. De ebben a szituációban az, hogy terhes voltam, azt jelentette volna, mintha az utcáról vennének fel egy anyukát. Mikor még dolgoztam, azt kommunikálták felénk, hogy sokan vagyunk, de valójában 4-en voltunk, rengeteg feladattal, amit én imádtam, mert úgy éreztem, hogy helytállok. Mosolyogva vártam a mindennapjaimat, nem úgy, mint sokan mások, akiken úgy éreztem néha, hogy már egy kicsit belefásultak a munkába. Én mindig próbálok pozitív lenni és imádtam a munkahelyem. Különösen, mert a vendéglátás után pontosan tudom, milyen jó egy irodába bekerülni és ott helytállni, szemben azzal, amikor éjjel-nappal egy vendéglátó egységben kell robotolni. Úgyhogy egyértelműen jeleztem most, hogy vissza szeretnék menni és felvettem a HR-essel a kapcsolatot. Jött is egy pozitív e-mail, illetve a kérdés, hogy mikor szeretnék menni, Kiara mikor megy bölcsibe? Mivel sikerült elintéznünk, hogy márciusban fölvegyék a Mackóvár bölcsibe, semmi probléma nem volt, vissza tudtam írni, hogy a terv a március. Viszont mikor elmentem személyesen a munkahelyemre, azzal szembesültem, hogy három embert fölvettek a területemre, és a helyi koordinátorom (mert korábban nem vele beszélgettem a munkámmal kapcsolatosan, hanem a pesti HR-essel) nem is tudott róla, hogy én vissza szeretnék menni dolgozni. Jelezte, hogy fogalma sincs arról, hogy vesznek-e még föl embert, vagy mi várható. Közben jött a hír a Mackóvárból is, hogy mégsem tudják Kiarát fölvenni márciusban. Futottunk két kört és kitolódott az időpont májusra. Ez a két eset pedig engem borzasztó félelmekkel töltött el. Én próbálok mindig úgy fellépni az életben, hogy van egy feladat, amit meg kell oldani, de most a befolyásomon kívül felborult minden, amit követett az érzés, hogy mi lesz velem, lesz-e egyáltalán munkahelyem.
Mit gondolsz, mi tud segítséget jelenteni egy ilyen nehéz helyzetben?
Ahogy elkezdtem ide járni (Baba-mama klub a salgótarjáni CSAK Pontban) és egyre többet beszélgetni a többi anyukával, rájöttem, hogy nem elég, hogy vendéglátós, kereskedő vállalkozó, irodai munkás vagyok, kell még valami sajnos. Azt látom, hogy egy férfi, mint a férjem, aki lakatos, egy szakmával lehet, hogy leéli az életét. Viszont én, a nő, nem tudom ezt megtenni. Nem alapozhatok arra, hogy van egy szakmám, ami egészen a nyugdíjig jó lesz. Valamire még szükségem van, ezért a GYED alatt, elkezdtem egy tanfolyamot, egy pedikűrös, lábápoló tanfolyamot, hogy több lábon álljak. Félek attól, hogy majd eljön az augusztus, amikor Kiara betölti a 2 évet, amikortól ugye már csak GYES-en leszek, és az az összeg, amit akkor fogok kapni, abszolút nem lesz elég. Vannak hiteleink, vannak kiadásaink, és nem lesz elég az az összeg, amit én tudok majd beadni a háztartásba. Ezért most elkezdtem ezt a tanfolyamot, amit el is fogok végezni. Persze itt is adódik nehézség, mert ahhoz, hogy szalonba menjek el dolgozni, nem lesz elég a pedikűrös, lábápoló képesítés. Korábban egyben volt a műkörmössel, de mostanra ketté bontották. Vagyis otthon fogok tudni dolgozni, házhoz fogok tudni menni, de egy szépségszalonba elmenni nem. Vagy ha gondolkoznék egy szépségszalon nyitásán, akkor ahhoz sem lesz elég, a másik tanfolyamot is el kell majd végzeni, és ezek persze mind fizetősek. Szóval úgy érzem nagyon nehéz helyzetben vagyunk. Mindamellett ugye, hogy borzasztóan szép világba kerültem azáltal, hogy a gyermekem megszületett. Csodálatos érzés nap mint nap, de közben nagyon sok olyan dolog van, ami beárnyékolja az életemet.
Mit érzel a legnagyobb nehézségnek?
Talán azt, hogy nem tudok előre tervezni. Én olyan ember vagyok, hogy akármit megígérek az úgy lesz. Most pedig azzal kell szembesülnöm, hogy dolgok, amiket emberekkel megbeszélek mégsem úgy történnek. A bölcsiben, a munkahelyemen. Régen egész más volt a helyzet. Anyukám ledolgozta egy munkahelyen az életét, ami adott egy stabilitást, egy biztos pontot, hogy mindig vissza tudott menni a munkahelyére. Három gyereket szült, és volt bármi probléma ebből? Nem volt. Sajnos azt érzem emellett, hogy a munkatársaim is egy külön világot képviselnek hozzám képest. Persze nem várom el, hogy velem foglalkozzanak, de amikor azt látom a másik emberen, hogy teljesen hidegen hagyja őt, hogy mi történik veled, hogy újra dolgozni szeretnél, esetleg segítségre lenne szükséged, de mintha nem is léteznél, akkor nagyon csalódottnak érzem magam. Szóval furcsa dolgokkal kell szembesülnöm azáltal, hogy ez a kis csöppség megszületett. Közben azt is észrevettem, hogy sokkal tudatosabban kezdtem el tekinteni a világba, és ez jó. Sokkal inkább törekszem a pozitív értékeket észrevenni, a jót, ami pedig rossz, ami visszahúz, azt elengedni. Csak azzal foglalkozni, ami megerősít. Illetve elkezdtem felelősebben tervezni, nem csak a holnapra, a holnaputánra gondolni, vagy a jövő hónapra, hanem évekre előre. Sokkal inkább vannak hosszútávú terveim most már.
Mindezekkel együtt, amit most elmondtál, mit gondolsz, miért éri meg egy munkáltatónak egy anyukát foglalkoztatni?
Biztosan nem könnyű az, hogy anyukaként az embernek folyamatos aggódás az egész napja, ha nincs mellette a gyereke, hogy mi van vele, nem beteg-e, nem esett-e le a lépcsőn, de szerintem ez tényleg mindenkiben benne van. Viszont abban egészen biztos vagyok, hogy ha engem visszavennének, velem mint anyukával azért járna jól a munkáltató, mert egy anyuka már tudja, hogy van kiért dolgozni, van kiért célokat elérni. Van egy miértje annak, amiért fontos neki a munkája. Nekem korábban is fontos volt a munkám, de míg akkor csak 100%-osan tettem oda magamat, most már 110%-ot tennék bele. Emellett én azt tudom elmondani magamról, hogy sokkal magabiztosabb ember lettem, aki tudja, hogy mit akar és miért akarja azt. Számomra tényleg mindig is fontos volt a munka és jó csapatjátékos is voltam, viszont most már ott van a kis miértem, akiért foggal-körömmel kapaszkodnék a munkámba és törekednék arra, hogy jól csináljam, jól végezzem el a feladataimat. Ami számomra eddig is fontos volt, az most még fontosabbá vált. Viszont hozzá teszem, hogy én nagyon jól éreztem magamat abban a feladatkörben, amiben voltam, és csak magamból tudok kiindulni. Nyilván az is nagyon fontos, hogy mit dolgozunk, milyen szakmánk van, jól érezzük-e magunkat abban a dologban, amit csinálunk. És az igazat megvallva sajnos ritka, amikor valaki megtalálja azt a munkakört, amiben tényleg jól érzi magát.
Mit tudnál tanácsolni egy olyan anyukának, aki szintén készül visszamenni dolgozni?
Készüljön fel arra, hogy semmi sem fog úgy történni, mint ahogy eltervezi, vagy ahogy szeretné, hogy történjen. Nekem még mindig csak elképzeléseim vannak arról, hogy milyen nehézségekkel fogok küzdeni. Például, mivel nekem nincsen segítségem, a nyári szünetet, téli szünetet is meg kell valahogy oldani. Nehéz lesz, de a férjemmel már megbeszéltük, hogy felváltva fogunk kivenni egy-egy hét szabadságot, ami persze azzal fog járni, hogy egymással nem fogunk találkozni csak akkor, amikor az egyikünk vagy másikunk hazaér a munkahelyéről. Biztos, hogy nehezebb visszamenni dolgozni amiatt is, mert a munkáltatók biztosak abban, hogy aki vállalt egy gyereket, az valószínűleg fog vállalni kettőt vagy hármat is, ez pedig a munkáltató előtt nem előny. Az igazat megvallva én bele is írtam az önéletrajzomba, hogy igen, van egy gyerekem, de többet nem vállalok. Úgy éreztem, hogy ezt fontos beleírni, hogy tudjam közölni a munkáltatómmal, hogy számíthat rám. Nem azt látom sajnos magam körül, hogy könnyű helyzetben lennének az anyukák, vagy általában a szülők. Én csak azt tudnám tanácsolni, amit magamnak is tanácsolok mindig, hogy tervezzenek jó előre, ne érje őket meglepetés. Ne várják meg azt a pillanatot, amikor esetleg azt mondja a munkáltató, hogy bocsánat, bár jönnél holnap dolgozni, de nem tudlak visszavenni. Legyen több ajtó nyitva, több esély az újrakezdésre. Mert ez bizony egy újrakezdés. Például én, ha visszamegyek egy kiesett időszak után, a folyamatokat újból meg kell tanulnom, szinte nulláról fogom kezdeni, mert nagyon sok változás történt azóta. Tényleg azt javaslom, hogy több vasat tartsanak a tűzbe és a biztosat se vegyék biztosra. Tegyenek meg mindent azért, hogy ne érje őket meglepetés, tervezzenek jó előre, tervezzék az életüket. Ezt tudnám tanácsolni.